Fujifilm X

A Fujifilm 2010 végén mutatta az X-rendszer első modelljét, az X100-at, mely ugyan még nem volt MILC gép, de APS-C méretű szenzora alapján a későbbi Fujifilm MILC-ek előfutárának tekinthető. A japán gyártó első ilyen gépe az X-Pro1 volt, mely ára és teljesen egyedi tulajdonságai alapján is a profi piacot célozta be.

fujifilm_x-e1_om

Maradt ugyan az APS-C érzékelő, de a hagyományostól eltérő érzékelőpont elrendezésben. A látszólag rendszertelen pixel elrendezéssel a felbontást rontó (viszont bizonyos képhibákat javító) aluláteresztő szűrő elhagyásával is jó képminőséget sikerült elérni. A gép az „elődből” örökölt hibrid EVF keresőt is megkapta, mely az átnézeti képre és rávetítette a legfontosabb felvételi információkat. Mindezt az 50-60-as évek távmérős gépeinek dizájnjával és elit kialakítású és képességű, fix objektívekkel fejelték meg, melyekből mára öt darabos a kínálat, köztük egy szintén profi standard zoommal.

A fényképezőgép modell választék 2013-ban jelentősen bővült, ez évben három új Fujifilm MILC gép jelent meg, ötre növelve a válaszható típusok számát. Ezek a hibrid keresőn kívül (normál EVF keresőt kapott) szinte minden fontosabb fejlesztés megkaptak az első modelltől, persze egy-két funkciót az olcsóbb változatok nem kínálnak.

2014-ben a retró stílusú X-Pro, X-A és X-E széria mellett útjára indult a DSLR-hez hasonló külsőt kínáló X-T sorozat is, beépített vakuval, elektronikus keresővel, opcionális portré markolattal.

Az objektív kínálat kezdetben csak néhány fix gyújtótávolságú és egy alap zoom objektívet tartalmazott, napjainkban (2014. szeptember) hét zoom és nyolc fix objektív alkotja a teljes palettát, olyan fejlesztésekkel, mint a világelső háromszoros lineáris fókuszmotor, apodizációs lencsetag, vagy 5 Fé előnyt biztosító optikai stabilizátor.

Szenzorméret: 23,6 x 15,6 mm
Szenzor oldalarány: 3:2
Jellemző (max.) képméret: 16-26 megapixel
Objektívszorzó: 1,5×
Érzékelő-objektív távolság: 17,7 mm
Autofókusz rendszer: kontraszt-alapú, valamint hibrid
Stabilizátor: objektívbe épített, valamint 2018-tól egyes modellekben kettős (szenzor stabilizálás + optikai)

Termékkategóriák típusjelzései:

Hobbi (belépő) szint: A, M sorozatok
Amatőr szint: E
Haladó („profi”) szint: Pro és T sorozat

Az aktuális modellkínálat érdekel.
A jelenlegi objektívkínálat érdekel.
Megnézem a MILC gépek tesztjeit a Pixinfón

A MILC használók gépükről alkotott véleménye érdekel.